Minden évben elérkezik a búcsú pillanata, mely mindig nehéz. Az óvó néniknek, akik három évig óvták, védték, dédelgették a kis apróságokat, most el kell engedni a kezüket. A szeretet kötelék egy kicsit megszakad, távolabbra kerül. Nagy öröm, hogy a kisgyermekeink nem mennek messze, itt maradnak, a mi intézményünket választják, így mindennap tudhatjuk örömüket, segíthetjük őket egy biztató pillantással, mosollyal.
Nagycsoportosaink búcsúzása Pünkösd előtti péntekre esett, így méltóképpen ünnepelhettük meg Pünkösd ünnepét, hiszen az iskolába készülő gyermekek pünkösdölőt mutattak be. Felidézték a régi hagyományokat, amint pünkösdi királynét, és pünkösdi királyt választottak.
Nagycsoportosaink búcsúját megelőzve, gyermekeink és a szülők tisztelettel és hálás szertettel köszöntek el iskolánk igazgató asszonyától, aki a 40 év szolgálati idő után nyugdíjba kíván vonulni.
Ezt követően búcsúztak el kedves óvodájuktól a ballagó gyermekek. A nagycsoportosoktól a középső és kiscsoportos apróságok is elköszöntek egy –egy rövid kis verssel.
Felcsendült a „Kedves óvodám, sok víg nap után itt a búcsú nap…” és indultak gyermekeink búcsút intve a játékok, mesék világának.