Farsang

A néphagyományőrzés az óvodai nevelési programunk egyik kiemelt célja, ennek szerves részét képezi a farsangi időszak, amelyet minden évben nagy izgalommal várnak az óvodások.
A farsangi időszak vízkereszttől hamvazószerdáig tart. A heti tevékenységek most is a farsang témáját ölelték fel és a megelőző előkészületekben is mindannyian részt vettünk. A gyerekekkel sokat mondókáztunk, verseltünk, énekeltünk és táncoltunk. Érdekes álarcokat, fejdíszeket, farsangi dekorációkat készítettünk, ezekkel feldíszítettük a csoportszobákat és az óvodát. Farsanghoz kapcsolódó hagyományos ételekkel is megismertettük a gyerekeket: ettek fánkot is, farsang napján ebéd után palacsinta volt a meglepetés, amit édesanyák sütöttek. Óvó nénik is jelmezbe bújtak egy előadás keretében ,,A Holle anyó” című mesével örvendeztették meg a gyerekeket majd közös tánccal folytattuk a délelőttöt. Hangos mulatozással űztük el a telet, nagyon jól éreztük magunkat!
A következő héten Rózsás Viki koncertezett nekünk. A vidám műsoron jókedvűen énekelt és táncolt az óvoda apraja, nagyja.
Csütörtökön pedig a „Julcsi meséi” előadás keretében ismerkedhettek meg a gyerekek a farsangi népszokásokkal.