Szt. Márton-nap

 

A csornai II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus óvodában 2021

november 11. – én tartottuk hagyományos Szent Márton-napi rendezvényünket.

E keresztény ünnepet megelőzően a gyerekekkel, megismertettük a szent életéhez fűződő legendákat, történeteket, lámpásokat készítettünk, libás játékokat játszottunk, dalokat tanultunk.

A gyerekek figyelmét ráirányítottuk a katolikus értékekre a szeretet, a jóság a segítőkészség fontosságára.

Az ünnepen óvodásaink kicsiny lámpásaiban meggyújtottuk a szeretet lángját, majd az intézmény kézilabdapályáján felsorakoztunk, a legkisebbek a szüleikkel, nagyobbak óvodapedagógusaikkal.

Ezután korcsoportonként az ünnephez kapcsolódó dalokat énekeltünk, majd kivetítőn megnéztük, Szent Márton életének történetét.

Varga Balázs atya intézményünk püspöki biztosa szólította meg a gyerekeket és a szülőket, Szt. Márton életét állította példának a mai kor embere elé, és közös imádsággal kértük közbenjárását.

Ezt követően két óvodás gyermek átadta Varga Balázs atyának a szeretet lángját, hogy vigye el a templomba és gyújtsa meg a mi lángocskánkkal az oltáron lévő gyertyát, hogy Márton példás szeretete világítsa be minden ember szívét.

Énekelve vittük körbe az udvaron kicsiny lámpásainkba a szeretet-lángot, majd táncra perdült az óvoda apraja nagyja, de még a szülők is.

A vidám mulatság után nem maradhatott el a libazsíros kenyér, a forró tea és a forralt bor sem, amit az ünnep után jóízűen fogyasztottak a résztvevők.

Szt. Márton közbenjárásában bízva reméljük, hogy a mai este után, mindannyiunk szívében erősebben lobog majd a Szeretet-lángja.

Regina Fischer németországi tanárnő, Sinzing városából látogatott el óvodánkba. Minden kisgyereket megajándékozott egy-egy Márton- napi csomaggal, amellyel nagy örömöt szerzett az óvodásoknak.