Iskolánkban már évek óta hagyomány, hogy Rákóczi hét keretében emlékezünk névadónkra. Célunk, hogy tanítványaink megismerjék II. Rákóczi Ferenc életét, hogy minél jobban kötődjenek iskolánkhoz. Ennek kapcsán számos foglalkozás, verseny zajlik intézményünkben, melybe minden tanuló bekapcsolódhat.

Kiemelkedő eseménynek számít az ELSŐSAVATÓ, melyre 2018. március 28-án került sor. A 4. évfolyamos tanulók a fejedelem életútjáról szerzett ismereteiket színdarab formájában mutatták be szüleiknek és társaiknak.

Ezután az elsős kisdiákok zenés, vidám műsor keretében mutatkoztak be a közönség előtt. Következett az iskola logójával ellátott nyakkendők felkötése, majd az ünnepélyes fogadalomtétel. Első osztályos tanítványaink ezáltal igazi „rákóczis” diákká váltak.