“Én Istenem, de jót tettél,
Mennyi szépet teremtettél,
Eget, földet, fát, virágot,
Ezt az egész nagyvilágot.”

A terményáldás ünnepe óvodánkban az évek alatt egy szép hagyománnyá vált. 2020. október 15-én ünnepelni, hálát adni, áldást kérni gyűltünk össze a földi javakért, a teremtett világunk szépségéért.

Az ember az, aki a magot a földbe rejti, öntözi, ápolja, gondozza, munkája pedig Isten kezében van.

A szeptember, október hónapok a földekről a gabonák, zöldségek gyümölcsök betakarításának az ideje. Régen a családokban, ilyenkor ősszel mindenki kivette a részét a mezőgazdasági munkából, majd a szüret befejezése után a templomban hálát adtak a Jóistennek a sok termésért, terményért.

Fontosnak tartjuk, óvodásainkat megtanítani arra, hogy köszönettel tartozunk és hálásnak kell lennünk az Istennek, azért a sok mindenért, ami az oltárunkat ékesítette. Vigyáznunk kell erre a sokszínű világra, védenünk kell környezetünket.

A szülők szorgos és lelkes munkájának köszönhetően a közösségi terünkben feldíszített oltárt szépítették a finom lekvárok, kompótok, befőttek, szörpök, zöldségek és gyümölcsök.

A Szivárvány csoportos gyerekek az ünnephez kapcsolódó dalokkal, körjátékokkal nyitották meg e szép délelőttöt, melyen a Csillag csoportos gyerekekkel együtt vettek részt. Közösen imádkoztunk, énekeltünk, majd a gyerekek kihelyezték a kis kosarakba készített terményeket.

Boldvai Márton Bertalan atya hálát adott a Jóistennek, megköszönve az emberi munkát, ezután

Varga Balázs atya megáldotta „Isten kertjének” egy kis darabját.

Az Úr imájával mondtunk köszönetet Isten teremtő jóságáért.

A délelőtt folyamán csoportonként néztük meg az oltárhoz helyezett terményeket. Minden csoport imádsággal, verssel adott hálát a természet kincseiért:

Teremtőjét áldja minden, Dicsértessék az Úristen”