Nagyikat köszöntöttünk

Nagyikat köszöntöttünk

Nagyikat köszöntöttünk. Óvodánk hagyományát őrizve, idén is köszöntötték középsőseink az ezüsthajú, arany szívű nagyszülőket. A gyerekek verssel, tánccal készültek erre a délutánra, amellyel megköszönték nagyszüleik szerető gondoskodását, féltő odafigyelését....
Terményáldás

Terményáldás

Terményáldás Hagyománnyá szeretnénk tenni őszi terményáldásunkat,így a tavalyi évhez hasonlóan, az idén is megtartottuk a rendezvényt. Óvodánk 7 csoportja, az első osztályos gyermekek és a felnőttek, közösen vettek részt az idei terményáldáson. A csoportok...
Mihály nap

Mihály nap

Mihály napi vásár Dobszólóra, népzenére gyülekeztek az óvodások és az 1.-2. osztályos gyerekek szeptember 29-én, a hagyományos Szent Mihály napi vásár reggelén intézményünk udvarán. Napok óta lázas készülődés zajlott, hogy elmehessünk együtt abba a vásári forgatagba,...
Családi nap

Családi nap

Családi nap Szeptember 23-án a csornai Rákóczi Ferenc Római Katolikus Óvoda és Általános Iskola apraja-nagyja szüleik és nagyszüleik társaságában, hagyományos családi napra gyűlt össze az iskola tornatermében.Ez a délelőtt az egészséges életmódról szólt,ennek jegyében...
Befogadás

Befogadás

Befogadás Nyitott szívvel, érdeklődve, vártuk szeptemberbe óvodánkba érkező kis gyermekeket, hiszen mindegyikük egy új titok mely megismerésre vár. A befogadás ideje azért is fontos számunkra, mivel ez az időszak meghatározhatja a gyermekek érzelmi kötődését az...