Iskolánk hagyományainak köszönhetően a 4. évfolyamos diákjainkkal szeptember végén 3 napos erdei táborozáson vehettünk részt Ravazdon, ahol gyönyörű környezetben, számos érdekes program várt minket.

Hosszabb-rövidebb túrák során megtekinthettük a kultúrtörténeti emlékhelyeket / Sólymos Szilveszter kilátó, Szent Villebald templom romjai, IV. Béla kútja,../,megismerkedhettünk az erdő növény-és állatvilágával, és bepillantást nyerhettünk a méhészkedés rejtelmeibe is. Túrák mellett kézműves foglalkozást is szerveztek a számunkra, ahol a fa megmunkálásának alapjait sajátíthattuk el, de a térképhasználat során is számos új ismeretre tettünk szert.

tanulók számára mégis a legizgalmasabb program a vadles és a bátorságpróba volt, amit mindenki becsülettel teljesített.

A programok mellett maradandó élményt nyújtottak még az esti beszélgetések, kártyapartik, a közös játékok és a focizás is.

4.a.

4.b.

4.c.