Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe

A szentelt gyertya az egyik legrégebbi jelkép, magát Jézus Krisztust jelképezi. A gyertyaszentelés több száz év után is a katolikus egyház ma is élő hagyománya.

Szentelt gyertyával kapcsolatos, illetve gyertyaszentelő Boldogasszony napjához kötődő népszokásokkal is megismertettük a gyermekeket.

Óvodánkban minden évben, február 2-án csoportonként megünnepeltük gyertyaszentelő ünnepét, de az idei évben először ünnepeltünk közösen. Minden csoport lelkesen készült, volt, aki verssel, mások énekkel, de két csoport énekes játékkal tették szebbé ünnepünket. Bertalan atya elmondta a gyerekeknek gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepének jelentőségét, Zsolt atya megáldotta a gyertyákat, melyeket minden kisgyermek hazavihetett és otthon szüleikkel közösen meggyújthatták egy közös ima elmondása közben.