Szent Erzsébet ünnepe.

Évek óta hagyomány óvodánkban, hogy november 19-én, Erzsébet napján a negyedik évfolyamosok megemlékeznek Szent Erzsébetről.

Árpád-házi Szent Erzsébet legendái közül talán a legismertebb a rózsa legendája. Télvíz idején kenyeret vitt az éhezőknek, s apja kérdőre vonta, hogy mit visz a kötényében. Azt válaszolta, hogy rózsákat, és Isten nem hagyván cserben földi szolgáját, a kenyerek valóban rózsává változtak.

Ezt a legendát elevenítették meg az iskolások, majd színezőkkel és süteménnyel kedveskedtek óvodásainknak.

Erzsébet naphoz kapcsolódóan nagycsoportosaink rózsát barkácsoltak, dalokat és dalosjátékokat tanultak Erzsébetről. (pl. „Hol jársz, hová mész szent Erzsébet asszony…?”)

Erzsébetnek 24 év is elég volt arra, hogy Istentől kapott küldetését, sorsát beteljesítse. Ennyi idő is elég volt arra, hogy bölcs emberré „öregedve” keresztény példamutatásával képes legyen megváltoztatni az emberek gondolkodását, hogy képes legyen minket embereket, jobb emberré tenni, mely gyermekeink számára is követendő példa…