Gyertyagyújtás

Gyertyagyújtás

„Advent, advent sok kis gyertya ég. Először egy aztán kettő majd három és négy.”   Óvodánk adventi koszorúján, minden héten egy-egy újabb gyertyát gyújtottunk meg a gyerekekkel közösen. Óvodásaink már jól tudják, hogy karácsony közeledtével egyre több gyertya...
Advent

Advent

„Adventi csendben Jézust várom, Szívem előtte kitárom. Jól tudom, hogy eljön hozzám, Békesség-lepelt terít rám.”          Advent van és valakit várunk. Az adventi időszakot arra használjuk, hogy gyermekeinkben tudatosítsuk, hogy akinek a születésnapjára várunk, ő a...
Karácsonyi rajzpályázat

Karácsonyi rajzpályázat

Iskolánk az idei tanévben ismét karácsonyi rajzpályázatot hirdetett „Dicsőség mennyben az Istennek, Békesség földön az embernek” mottóval a 4. 5. és 6. évfolyamos tanulóknak. A pályamunkákat szabadon választott technikával készíthették el. Az emberábrázolás a...

Betlehemezés

Advent időszaka a várakozás jegyében telt. Vártuk a fény megszületését, a világosság növekedését. Betlehemezésük közben felelevenítettük Jézus születésének történetét, pásztorokkal, angyalokkal és a bölcsekkel. Szép karácsonyi dalokat, verseket tanultunk. Közben sokat...